A munkáról röviden csak annyit, hogy majdnem zökkenőmentesen elváltunk egymástól, lezárult, szomorú, ez van. A kvázi 'utódom' is lassan eljön, amiért persze szintén én vagyok a hibás, mert hogy vihettem oda ilyen megbízhatatlan embert... Hát no comment.
Szóval fejest ugrottam az útkeresésbe, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. A tanítást olyan nagyon szívesen nélkülözném egyelőre az életemből, de rá kell jönnöm, hogy az a minimális bevételforrás is kizárólag abból van, tehát teljesen elhagyni esélytelen. Szomorú igazán akkor vagyok miatta, mikor az óbudai 8-12 éves korosztály borzolja az idegeimet nem kisiskolás fokon. De ez van, fog összeszorít, száj befog és tűr. Mondjuk könnyebb lenne, ha legalább megélni tudnék belőle...
Aztán elkezdtem a művészkedést, merthogy az kell igazán az én testemnek, lelkemnek most. Készül az új szóló, felkértek egy másikra is, hogy legyen belőle egy amolyan egész estés művelet. Voltam, lettem Bóbita egy tüneményes gyerekdarabban szép hatalmas piros ruhában, fehér kesztyűben és maszkban, kedves színészek mellett. Pályázatokat irkálok eddig semmilyen pozitív eredménnyel, válogatáson voltam, ami nem sikerült. De legalább bebizonyítottam magamnak, hogy működik a testem teljesértékűen és a lelkem keresztül tud vinni fizikai nehézségeken is. Ez jó és jól is hangzik. Most még egy filmben is segítek megcsinálni a mozgást. Nagyon jó, tényleg. De 0Ft erre az egész felsorolásra.... Jó, a Bóbitáért kapok vmennyit. Havi 1 előadás.
És elfogy a lendület. Beadni olyan pályázatot, amire másik 800 ember is jelentkezik és csak 2 hely van.... Válogatásra menni, amikor egyszerűen látod, hogy esély nincs rá és jó, ha egy évben 1 db olyan van, amibe be is szállnál... Vagy rendben, menni külföldre, ott élni, hogy majdcsak összejön, hogy bekerülj valamibe, no de ha kimész, dolgoznod kell, hogy megélj, ha pedig dolgozol, nem tudsz eljárni válogatásokra. A másik gyönyörű, hogy menj munkát keresni úgy, hogy van munkavállalási engedélyed, de munkavállalásit, csak állással kaphatsz. WTF?
Ha valakinek van bármilyen tippje, ne kíméljen! Mert én elvesztem. Fogalmam sincs mit hogyan merre tovább. Elveszik a lendület, hogy már több, mint egy éve csak az történik, hogy ez nem jött be, akkor újratervezés. Majd az sem és újratervezés. Az a baj, hogy nem vagyok rá képes, hogy elmenjek könyvelőnek vagy takarítónőnek. De még arra sem, hogy a minőségi munkát és a lelkemet feladva kizárólag tanítsak full amatőröknek valami gagyit, amire be is jönnek. NEM.
Naaaagylevegőőőő és kezdeni újra, csak pozitívan, különben végképp nem fog sikerülni semmi.
